Sziasztok!

Tudom, régen volt már bejegyzés, de sajnos, hogy lassan itt a nyár vége nem volt időm, hogy leüljek és egy tisztességes posztot megírjak. Ha ide ülök, nem szeretnék sehova sietni, csak a blogra szeretnék koncentrálni és kiadni magamból mindent amit érzek. Mert én ezért tartom fenn ezt az egészet. Egy témával kapcsolatban írom le a véleményemet. Remélem le fogja kötni a figyelmeteket.

Ahogy a cím is elárulta, egy élettel kapcsolatos bölcsességet ölel körül ez a téma. Mégpedig magát az életet, az élet sílust. A címet nem kell szó szerint érteni. Nem kell szerelmesnek lenni az életünkbe, csak el kell fogadni. Az életünket úgy kell alakítani, ahogy mi szeretnénk. Úgy éljünk, ahogy az nekünk jó. Persze, mindenkinek vannak elképzelései a tökéletes életről, de nem mindenki számára tökéletes egy egyén életről kialakított képe. Hisz ahány ember van, mindenkinek más elhatározásai vannak a saját élete felé és ezzel együtt nem létezik tökéletes élet, csak az adott személynek lehet az. Mindenkinek nem és így van ez a saját életünknél is. Úgy kell alakítani, ahogy mi szeretnénk, mert mindenkinek úgy sem fog megfelelni. A saját érdekeinket kell szolgálnia. Hisz a miénk. Azért kaptuk, hogy éljünk a lehetőségekkel és tegyünk vágyaink elérése érdekében, hisz semmi nem magától történik. Nem szabad várni arra, hogy majd más megoldja a problémáinkat, majd más fogja alakítani a sorsunkat, mert lehet, hogy kényelmesebb, de sosem annyira édes a győzelem ha más végzi el a munkát helyettünk. Jó ha az embernek vannak céljai és vágyai, hisz akkor tör előre. Közben rádöbben, milyen nehéz tud lenni az élet. De nincs lehetetlen, csak tehetetlen ember. Hisz a “lehetetlen” szóban is benne van, hogy “lehet”. Egész életünket végigkíséri a megfelelési vágy, ha ezt nem azonnal orvosoljuk. Minden ember egykori rögeszméje, hogy a társadalomnak meg kell felelni, de ez badarság. Hisz ha belegondolsz, a társadalomba rengeteg ember beletartozik. Egytől egyik nem fogunk megfelelni mindenkinek. Mindig lesz egy olyan személy, akinek nem tetszik majd az amit csinálunk. Kritizálhatja a munkánkat, a hozzáállásunkat, a természetünket, a ruhánkat és még sorolhatnám mi mindenbe lehetne belekötni. Ezzel párhuzammal lesznek olyanok is, akik támogatnak, segítik a munkádat és ezzel együtt az életedet is könnyebbé teszik. Melyikre éri meg koncentrálni? Jobb azokra, akik csak azt tudják hangoztatni, mi abban a rossz amit csinálunk? Lehet ez is egy felfogás, de ha arra törekszünk, hogy nekik feleljünk meg elveszítjük önmagunkat, hisz akkor már nem leszünk teljesen boldogok. Más emberek elvárásait teljesítjük. Ha ez sikerül is, akik eddig támogattak majd ők lépnek azok helyébe, akik bántanak minket a szavaikkal. Akár a családról van szó, akár egy közeli barátról. Ha azt mondja, “én elfogadlak ezzel együtt is, ha te így érzed jól magad, támogatlak”, hazudik, mert ők akkor voltak melletted, amikor olyan voltál amilyen a megváltozás előtt. Biztos vannak akik, részben komolyan gondolják, de már nem lesz minden olyan, mint azelőtt. Ezért kell önmagunkat adni és úgy alakítani az életünket, ahogy mi akarjuk. Ne érdekeljen más véleménye és az, hogy ő hogyan tenne, ha a te helyedben lenne. Túl sok a “mi lenne ha”. Nem túl sok időt pazarolni arra, hogy ezen gondolkozzuk, mert máshogy van és a “ha” csak egy lehetőség, sok esetben pedig hamis gondolatok.

Koncentrálj a saját boldogságodra! Ha majd egyszer meghalsz, már nem fog számítani ki milyen véleménnyel van az életedről. Nem fogják besorolni az életed bármilyen kategóriába is. Akkor már nem fog számítani neked. Egy életünk van és ezt úgy kell kihasználni, hogy minél többet hozunk ki belőle; hogy ha megöregszel boldogan tekints vissza, hogy “igen, megcsináltam” és nem a lehetőségek számát kell figyelembe venni, hogy mi az, amit még megtehettünk volna.

Az élet egyszeri és örök. Ez motiváljon.

xoxo,

Vanessza