Sziasztok drága napsugarak!

Mikor máskor, ha nem ezen a szép napon jöttem volna fel kiönteni a lelkemet. Olyannal készültem, ami még nem volt a blogon. Nem egy téma köré épült gondolatról fogtok olvasni, hanem egy spontán benyilaló életérzésről. A kis iromány szösszenet az Arany gondolatok sorozat címet kapta, ami alatt majd hasonló mély gondolatokat osztok meg veletek. De mielőtt belevágnék, mindenkinek boldog valentinnapot kívánok! Nem csak annak akinek van párja, hanem az egyedülálló tagoknak is akikre azért nem talált még rá a szerelem, mert minden jóhoz idő kell! Rátok különösen jó vár!

Várni valakire, aki nem jön el. Egy olyan személyre, aki bearanyozza a napjaidat, sőt az egész életedet. Mert ezt várod tőle. Mosolyt csal az arcodra akkor, amikor letört vagy és még véletlenül sem okozna ő fájdalmat azzal, amit tesz. Önzetlen, szeretetteljes, mert ezt érdemled meg. A törődés nagy szó. Erre van a magányos embereknek leginkább szüksége. Törődésre. Szeretetre. Ölelésre. Mert az ölelés több a csóknál. Az ölelésnél érzed a másikat. Magadhoz húzod. A mellkasotok összeér. Érzed a szívverését. A karoddal átkarolod és ő is téged. Egymáséi lesztek. A hosszú ölelések a legjobbak. Mindent elárulnak. A pillanatnak élni az ölelésben, olyan, mint egy fagyos téli reggelen egy finom meleg pokróc. A rövid ölelésekkel megeshet, hogy sebet üthetsz a másik lelkébe. Olyan, mint egy pillanatra hozzáérni valakihez és soha többé. Az ölelés nem történik meg mindenhol, mindenkivel. A csók igen, lehetsz akár részeg is, utána nem jelent semmit. Találni egy embert, aki ugyan így gondolja. Egy ember életében nem sűrűn fordul elő, hogy rögtön az első, akivel szóba áll, beszél, tartja a szemkontaktust, majd ezt biztosítani fogja neki. Mondhatja ezt, de te legyél okos. A szavak tettek nélkül mit sem érnek. Mert az embernek van egy rossz tulajdonsága. Remél. Ha már nincs mit. Ha már nincs is miért, de megteszi. Hiszen bízik a jobban. Ha nem is a legjobban, de egy kis jóval is betudja érni. Ez a remény. Nem rögtön a legjobbat, a legnagyobbat, a legszebbet kérni, hanem a kicsivel is beérni. Mert az ajtó előtt várod. Már hónapok óta nem jött senki. A kilincs kezd porosodni, az ajtó üvegén pókhálót szőtt egy virgonc kis pók. Te az ajtónál vársz, vagy tegyük fel, a szobádban ülsz. Rezzenéstelen, érzések nélküli arccal és lélekkel. Ha a szél megfújja lágyan az ajtón lévő díszt és kis morajt kelt, te odarohansz. Kinyitod, de nem áll ott senki és semmi. Nem akar senki az életedbe lépni, még egy dolog sem. Az öröm. Majd becsukod az ajtót. Az arcodról eltűnik az előző percekben megélt izgatottság. Visszaülsz a székedbe és tovább vársz. Hátha… Ismered az érzést? Amikor nincsen ott senki? Nem történik semmi, te még is reménykedsz? Az izgatottság, boldogság, szeretet, mosoly mind a pillanat töredéke alatt tűnik el. Szeretnél olyat, aki mindezt a hiányérzetet pótolja? Én is. Nekem nem sikerült megtalálnom ezt a személyt.  Ha neked sikerült, kérlek, mondd el milyen! Milyen érzés nem csupán bízva remélni, hanem tiszta szívből hinni, mert tudod, benne nem fogsz csalódni! Ő nem bánt meg. Ő mindezt biztosítja majd és újra boldog leszel. Nem lesznek nyitott ajtó előtt ürességek, nem lesz más, csak öröm. Kérlek, mondd el milyen.. Várni valakire, aki nem jön el. Egy olyan személyre, aki bearanyozza a napjaidat, sőt az egész életedet. Mert ezt várod tőle. Mosolyt csal az arcodra akkor, amikor letört vagy és még véletlenül sem okozna ő fájdalmat azzal, amit tesz. Önzetlen, szeretetteljes, mert ezt érdemled meg. A törődés nagy szó. Erre van a magányos embereknek leginkább szüksége. Törődésre. Szeretetre. Ölelésre. Mert az ölelés több a csóknál. Az ölelésnél érzed a másikat. Magadhoz húzod. A mellkasotok összeér. Érzed a szívverését. A karoddal átkarolod és ő is téged. Egymáséi lesztek. A hosszú ölelések a legjobbak. Mindent elárulnak. A pillanatnak élni az ölelésben, olyan, mint egy fagyos téli reggelen egy finom meleg pokróc. A rövid ölelésekkel megeshet, hogy sebet üthetsz a másik lelkébe. Olyan, mint egy pillanatra hozzáérni valakihez és soha többé. Az ölelés nem történik meg mindenhol, mindenkivel. A csók igen, lehetsz akár részeg is, utána nem jelent semmit. Találni egy embert, aki ugyan így gondolja. Egy ember életében nem sűrűn fordul elő, hogy rögtön az első, akivel szóba áll, beszél, tartja a szemkontaktust, majd ezt biztosítani fogja neki. Mondhatja ezt, de te legyél okos. A szavak tettek nélkül mit sem érnek. Mert az embernek van egy rossz tulajdonsága. Remél. Ha már nincs mit. Ha már nincs is miért, de megteszi. Hiszen bízik a jobban. Ha nem is a legjobban, de egy kis jóval is betudja érni. Ez a remény. Nem rögtön a legjobbat, a legnagyobbat, a legszebbet kérni, hanem a kicsivel is beérni. Mert az ajtó előtt várod. Már hónapok óta nem jött senki. A kilincs kezd porosodni, az ajtó üvegén pókhálót szőtt egy virgonc kis pók. Te az ajtónál vársz, vagy tegyük fel, a szobádban ülsz. Rezzenéstelen, érzések nélküli arccal és lélekkel. Ha a szél megfújja lágyan az ajtón lévő díszt és kis morajt kelt, te odarohansz. Kinyitod, de nem áll ott senki és semmi. Nem akar senki az életedbe lépni, még egy dolog sem. Az öröm. Majd becsukod az ajtót. Az arcodról eltűnik az előző percekben megélt izgatottság. Visszaülsz a székedbe és tovább vársz. Hátha… Ismered az érzést? Amikor nincsen ott senki? Nem történik semmi, te még is reménykedsz? Az izgatottság, boldogság, szeretet, mosoly mind a pillanat töredéke alatt tűnik el. Szeretnél olyat, aki mindezt a hiányérzetet pótolja? Én is. Nekem nem sikerült megtalálnom ezt a személyt.  Ha neked sikerült, kérlek, mondd el milyen! Milyen érzés nem csupán bízva remélni, hanem tiszta szívből hinni, mert tudod, benne nem fogsz csalódni! Ő nem bánt meg. Ő mindezt biztosítja majd és újra boldog leszel. Nem lesznek nyitott ajtó előtt ürességek, nem lesz más, csak öröm. Kérlek, mondd el milyen..