Hello Everyone!

Ma kicsit kitérnék rám. A posztjaimból megismerhettétek milyen mély érzésekkel vagyok megáldva és a nézeteimet és hozzáállásomat a dolgokhoz is tudhatjátok belőlük, de ezek csak alapok ahhoz, aki vagyok valójában. Tapogatózás a sötétben, mondhatni, ezért úgy döntöttem a mai nap alkalmával betekintést nyerhettek, hogy ki is vezeti ezt az egész kócerájt. Nem a lakhelyem fogom elétek tárni, vagy, hogy hányas tanuló vagyok, hanem olyan dolgokat írok le, amik foglalkoztatnak/tetszenek. Vágjunk is bele!

1.       Utálom a hagymát

2.       Kedvenc ételeim közé tartozik a saláta és a gyros

3.       Hatalmas mennyiségű krumplit szoktam fogyasztani, legyen az sült krumpli vagy éppenséggel krumplipüré

4.       Sok blogot vezettem eddig, de mindet valamiért meguntam. Eddig ez a blog ami a legtovább húzta (igaz kisebb-nagyobb szünetek után)

5.       Elég kíváncsi természetű vagyok

6.       A környezetemben nem ismerek nálam összeszedettebb és higgadtabb embert. A türelmemet szinte lehetetlen kijátszani.

7.       Rengeteg pozitív gondolattal vagyok tele, holott az elmúlás ez egyik olyan dolog, ami meg tudna fojtani.

8.       Nem szeretem a bizonytalanságot, mindig szeretek pontos lenni és mindig tudni mi vár rám a héten, vagy mit kell csinálnom.

9.       Rugalmas ember vagyok, alkalmazkodó, mindig segítőkész.

10.   Túl reálisan látom a dolgokat, holott 17 vagyok és a fő téma ekkor még az álmodozás és hatalmas tervek szövése. Én ezt évekkel ezelőtt sem tettem.

11.   Hiszek abban, hogy akiknek együtt kell lenniük, idővel együtt is lesznek.

12.   Hiszek abban is, hogy előbb-utóbb mindenki vissza jön, aki rájött, mit veszített.

13.   Mindig van energiám mindenre, rendszerint ha marad tartalékban estére, nem tudok elaludni, mert felgyülemlik bennem a sok lehetőség, amit még tehettem volna aznap, ezért még este, tanulás és a napi szörnyűségek után pár órát edzek.

14.   Tág az érdeklődési köröm

15.   Szeretek rajzolni

16.   Szeretek zongorázni és sosem jártam tanárhoz, még is egyedül tanulom a számokat (kotta nélkül, netes tutorial alapján)

17.   Szeretek sportolni, régebben futóversenyekre jártam, mostanság kézivel foglalkozom.

18.   Imádok motorozni, kiskoromtól szerettem volna és végre kaptam egyet.

19.   Maximalista vagyok.

20.   Kedvenc állatom a macska, van is egy fekete színű, fél perzsám.

21.   Sok sorozatot nézek többet között: The walking dead, How to get away with the murder, The vampire diaries, American horror Story stb.

Ennyi lett volna mára, remélem lekötötte a figyelmeteket pár percre. Legyen szép napotok!

xoxo, Vanessa

Sziasztok! Az utóbbi időben elég inaktív voltam. Oka pedig, hogy nem találtam egy témát sem amiről hosszas írásba tudtam volna kezdeni.

Mióta visszatértem az oldal átfordult egyfajta tanácsadói blogba. Úgy gondoltam, folytatom a kört és ma is hasonló lelki fröccsel készültem nektek. Ajánlott ital, egy jó kis boralapú koktél. Kezdjük is!

Mostanában elég aktív vagyok tumblr-ön, amire az előző holnapok megpróbáltatásai "kényszerítettek". Nem mondanám kényszernek azt, hogy szabadidőmben az oldalt böngészem, és órákon át tudom görgetni az képeket és különböző idézeteket. Vannak, amik feldobnak és vannak, amik eszembe juttatnak emlékeket, ha sok szerelmes és olyan képet/idézetet olvasok/látok, amitől előbújik bennem a hiányérzet. Ő bizony nagyúr, csak úgy, mint a szükség és ezzel kezdődik minden.

Nagyon nehéz változtatni, kiszakadni a megszokott komfort zónánkból. A megszokott otthon melegéből. De mind tudjuk, hogy semmi sem tart örökké és annak lesz jobb, aki minél hamarabb elfogadja a tényt és nem hagyja becsapni magát. Itt nem az érzelmekről beszélek, ott lehet olyan kivétel, ami halálunkig tarthat. A fizikai dolgok azok, amik akár egyik napról a másikra eltávozhatnak. Eltűnnek, itt hagynak, megváltoznak, véget érnek. Az érzések is elmúlhatnak, de akkor azok sosem voltam igaziak. Mondják, hogy a szerelem örökké tart. Aha, csak nem mindegyik. Lehet egy fellángoló mámor az egész és abban a pillanatban teljesen úgy gondoljuk, hogy ez mindig így marad, de az idő az, ami megmutatja később mi igazi, vagy hamis. Nem kell a szerelemre korlátozódni, de ez a téma szinte mindig előhozható példaként. Hiszen hány szerelmes dal szól a szerelem érzéséről és arról, ami ebből következik? Csalódás, elhanyagolás, egyedüllét, sírás, önsanyargatás, boldogság, mámor, repülés, házasság, otthon. Annyi téma van vele kapcsolatban és még több hozzá fűzhető különböző szöveg, beszéd stílus, ritmus, dinamika. Amik mind egy téma köré épülnek, ugyan az a mondanivalójuk. a SZERETET. Mégis a zenevilág megannyi módon próbálja színesíteni és bővíteni a tárházat.

Szerelmen kívül lehet ez a barátsággal is. Tarthat örökké, de lehet, hogy csak pillanatnyi az egész. Ez elég lehangoló, de egy van, ami nem változik. TE. Bizonyos értelembe persze mindenki változik belsőre és külsőre is egyaránt, de a történeted sosem lesz más. Az, amin átmentél, vagy ahonnan jöttél. Amiből felemelkedtél. ahova tartasz, és aki most vagy jelenleg. Te voltál az, aki mindig ott volt, ha rosszul voltál, vagy ha boldog. Ez a mondat elég furcsán hangzik, de belegondolva; tényleg csak te voltál ott minden pillanatban, ismerheted mindenkinél jobban önmagad. A tetteid valódi miértjét. Nem utolsó sorban, te vagy az, aki mindig segíteni tud magán. Bárhogyan. Mert mindig van megoldás. Lehet, hogy csak ideiglenes, de semmi sem tart örökké. Sem a boldogság, de még a fájdalom sem. Semmi sem lehet annyira rossz, hogy annál nem lehet rosszabb és ugyan ez a boldogsággal is. Mindig lehet mindent fokozni. (Ahogy a szürkének is lehet 50 árnyalata..) Van úgy, hogy senki sem lesz melletted. De te mindig ott leszel magadnak. Magadat csak magad teheted tönkre. Ne feledd!

Mára ennyi jutotta. Remélem vannak, akik hasznát veszik a lelki diskurzusomnak. Zenének ajánlott: https://www.youtube.com/watch?v=6Zbw86Xts5Q

Legyen olyan évetek, amibe mindent beleadtok, és nem halasztotok el lehetőségeket! Egyszer élünk.

xoxo, Vanessa

Halihó mindenki!

Ma egy történetet osztok meg veletek, amit egy szuszra írtam meg nem is olyan régen. A célja az volt a történet egyhuzamra való megírásának, hogy teszteljem magam. Mindél kevesebb hibát akartam elvéteni és csak szavakat kicserélni, ha esetleg valami nem tetszik. Nos, nem tudom, hogy sikerült, de ezt majd ti eldöntitek. Ez az én karácsonyi ajándékom nektek. Boldog karácsonyt :)

...És én csak ültem ott. Hallgattam az előtérből kiszűrődő hangokat. Mindenki nevetett, igazán. Nekem is jól esett hallani mások örömét. A poénokat, amik akkor elhangzottak. Történetekról is szó esett. Némelyik fájdalmas volt, de az is mára már megszépült és mosolyt csalt az átéló és a hallgató számára is. Én bent ültem a szobámban és magam elé néztem. Nem siettem sehová. Nem is akartam. Kényelmes és nyugodt volt ott lenni az asztalom előtt  és kitekinteni a félig lehúzott redönyű és függönnyel eltakart ablakot. Hátradőltem a székemben, a lábamat hanyagul felhúztva fontam össze karjaimat magam előtt és gondolkoztam. Nem akartam, még is előtörtek a szomorú emlékek. Magányomban sokszor tűnt elő, főleg az utóbbi hónapokban. Nem éreztem telljesnek magam a sok fájdalomtól ami engem ért. De ó, ne higgyétek, hogy ez önsajnáltatás! Véget vethettem volna aszenvedésemnek. Elég erős voltam ahhoz. Csupán azért nem tettem, mert a fájdalom attól jött, akit a legjobban szerettem. Ezzel sok mindent elárultam. Ostobaság volt annyira szeretni embert, mint ahogy én tettem. Még is abba a hibába estem, hogy mindent elkövettem a boldogságáért. Még ha a sajátomat fel is áldoztam ezzel. De hát ez az igazi szeretet. Akit igazán méltónak tartok rá. Tőlem megérdemelte a legjobbat. Ő jól tudta, hogy az életemet adtam volna érte. Sokszor mondtam neki. Ő viszont nem. Ki kellett találnom sokszor, mit gondol. Ez nyomasztott, de még is kíváncsisággal töltött el. Azt hiszem itt hibáztam. Túlságosan belemélyedtem a jellemébe, ezzel mást kicsit figyelmen kívül hagyva. Érdekelt. Kerestem és bántott, hogy ő engem már nem. Tudat alatt is többet tettem ezért. Nem szabadott volna. Így az ember elkényelmesedik és természetesnek veszi a tetteket. Valamit valamiért. Ez az amit nem sikerült teljesen betartanom. Túlságosan is beleástam magam a jellemébe. Tetszett, hogy megérinthettem a lelkét. Értettem úgy, ahogy más nem. 

A gondolat menetemet egy, az arcomon legördülő könnycsepp szakította meg. Feleszméltem, hogy túl sokat töltöttem az emlékek páholyában, ahol a kedvenc előadásomat adták. A címe: Te, Én és az örökkévalóság. Rólunk szólt és mindig ezt játszották. Már-már beköltöztem oda, de egy erős és határozott mozdulattal kirántottam magam a szí}ház ajtaján. Vissza a valóságba. Éreztem, ahogy a vér lüktet a füleimben. Ránéztem az órára. 22:18. Fél órát töltöttem az emlékeim között, holott egy percnek tűnt csupán. A poharam, amit magammal hoztam be, még mindig félig telt állapotban állt az asztalomon. Egy mozdulattal leöblítettem vele égő torkomat, majd elindultam ki a szobámból, követve a vidám hangokat, hogy én is részese lehessek végre egy új csodának...

xo, Vanessa

Halihó mindenki!

Üdv újra itt. A napokban egy meghatározó veszteség ért. A cím mindent elárul, nem is kell ennél többet mondanom. 

Sokan vannak a világon akik pont a mai napon, talán ebben a percben mondják ki a legvégső és visszafordíthatatlanul valódi szavakat. Mindig fájdalmas és csöppet sem könnyű, főleg azoknak akik még éreznek valamit a másik iránt (itt nem feltétlen a gyűlöletre gondolok ^^). Annak a személynek mindig nehezebb lesz. De ha vége, valami nem volt rendben. A harmónia már nem volt meg, egymásra untak a felek vagy éppen a különbözőség éleződött ki ami eleinte működött, de az idő múlásával ezt nem lehet elkerülni. 

Sokan vannak akik nem akarnak kapcsolatot. Lehet, hogy félnek, vagy csupán csak jól érzik magukat úgy, ahogy vannak. Nem kötődni senkihez. Ez nagy szó. Kötődni. Valakihez vagy valamihez, de inkább az előbbi. Két ember közötti kötelék és milyen hamis, hogy soha nem fásulhat meg. Mert megtörténhet és meg is fog. Ez is egy olyan dolog ami elkerülhetetlen, de akinek egyszer kellettél annak mindig is fogsz. Csak már nem mondja, nem érzi telljesen úgy, vagy egyáltalán nem. De mindig ott leszel, egy dalban, egy hangban, illatban, érintésben, szavakban. Akaratlanul is eszébe jutsz majd. Egy felesleges reflexként hat majd rá. Ahogy rád is. Akik között szerelem alakult ki, áldoztak a másikra időt, energiát fektettek be és áldozatokat hoztak érte. Nos, biztos lehetsz benne, hogy emlékezni fog. Teljesen sosem tűnsz majd el az életéből. Én is így vagyok ezzel. Mindig emlékezni fogok rá, ha bár már túl vagyok a zuhanás részén és már majdnem kint vagyok a gödörből. Még is, eszembe jut, még spontán is, hogy miket mondott, tett, a hangja sajátossága, a szeme és hogy külsőre mennyire is hasonlítottunk. Testvérek lehettünk volna. Még most is így érzem. Sok mindent mond olyankor  az ember amikor szerelmes. Amit akkor komolyan gondol és utána hazugságnak tűnik az egész. Nem így van. Én is mondtam dolgokat, amit komolyan gondoltam akkor, megígértem sok mindent (bár én az vagyok aki be is tartja, mert akkor is tudtam, hogy szikla szilárd amit mondok). Az érzés elmúlik. Amit gyerekkorunkban komolyan gondoltunk, azok mára már ugyan úgy megváltoztak. Hányszor mondtuk, hogy űrhajós leszek vagy pilóta? Mára már nem így gondolkodunk. Igaz, ezek nem a legjobb példák, mivel akkor még máshogy gondolkodik az ember. De a szerelem érzése is ilyen. Becsukja a szemünket a pulzus 220-szal ver és mások szavát nem halljuk, a lüktető vér az ami gátolja ezt (képletesen szolva). Elhisszük, mert el akarjuk hinni, hogy az a boldogság örökké tart. Ezt akarjuk. Boldogok akarunk lenni. Nem akarunk több fájdalmat, csak jót. Viszont ez élet rettentő mostoha és nem azt adja amit szeretnénk. Főleg ekkora kéréssel nem lehetünk felé. 

Hogy feldobjam azokat akik éppen ezzel a bánattal kűzdenek. Üzenem, hogy kitartás! Mindig jönnek újak. Ha ennek vége lett, nem azt jelenti, hogy nem lesz más, hanem azt, hogy az élet ennél jobbat tartogat. 

xo, Vanessa

Hello hello Drága olvasók!

Mindenkinek van egy bizonyos esemény az életében ami megváltoztatta és olyan lett amilyen. Rengeteg történet van, de mindegyikben közös, hogy bármennyire is szerette volna ellene tenni, a fájdalom megváltoztatta. 

Ennyit a titokzatos bevezetésről. Elgondolkodtató, hogy az emberekről mennyi mindent meg tudunk állapítani akár egy mondatból, egy két perces beszélgetésből, vagy egy olyan blogbejegyzésből, mint itt ez. Ugyanakkor ezzel nem mondhatjuk magabiztosan, hogy ismerjük az illetőt, egyszerűen csak ennyi is elég ahhoz, hogy elhatározzuk, meg akarunk ismerkedni, vele vagy sem. De milyen felszínes is tud lenni az ember. Gondoljunk bele, egy mosolygós élettel teli személy mennyivel érdekesebb tud lenni, mint egy  magában üldögélő. Pedig lehet, hogy csak arra vár, hogy bárki leszólítsa, mert félénk. Ez van az emberek nagytöbbségével. Attól még ugyan olyan érdekes lehet, mint más. 

Na de mennyi mindent lehet leszűrni. pl. a szókincséből, hogy mennyire művelt, a kézmozdulataiből ,a gesztikulációkból, hogy mennyire közvetlen ember, de akár a szeméből is, hogy mennyire bátor és néz a szemedbe beszélgetés közben, vagy forgolódik, mint egy vidámparki ringlispil, felkeltve a látszatot, hogy éppen "keres" vagy "vár" valakire, hogy ne érezze kellemetlenül magát, ha a szemedbe kell néznie. Mennyi minden leolvashatunk róla, még sem mondhatjuk, hogy ismerjük. 

Sokan vannak olyanok, akik azt mutatják, mennyire boldogok, kiegyensúlyozottak és minden rendben van az életükben. Pont a fentiekben leírtak miatt. Az ember nem szereti, ha egyedül van, mindig kell valaki aki mellette áll és segít a problémái megoldásában. Teljesen egy barát, vagy lelki társ nem tudja megoldani azt, de tud segíeni. A mai rohanó világban azonban ez már nem jellemző. Mindenki siet és még ha akar is, nem tud mással törődni, csak a tanulással/karierrel/a saját problémáival és gyakran megeshet, hogy egyedül érzi magát/ lehangoltnak/ az életét semmirekellőnek. Van, hogy együtt tudunk érezni másokkal, vagy csak próbáljuk megérteni őket, de ez úgy is kiderül, mert aki nem élte át, vagy gondolt bele teljesen az nem tud azonosulni a fájdalmával. Viszont, ha nem tudjuk átérezni, akkor se nevessük ki az érzéseit. Van, hogy ami nekünk semmit sem jelent, másnak nagyon sokat és ezzel kárt okozhatunk benne. Azt mondják idő kell ahhoz, hogy valamit el tudjunk fogadni, vagy el tudjunk valakit felejteni. De az igazság az, hogy csak megtanulunk együtt élni vele. A tudattal, hogy valaki már nincs jelen az életünkben, hogy egy szituáció ellen nem tudunk semmit tenni és kénytelenek vagyunk elfogadni azt. Nehéz, de mindig van aki segít, legalább egy valaki. 

Legyetek kitartóak!

xo, Vanessa