Üdvözöllek a byvani.gportal.hu oldalon! Amit tudni érdesem rólam: gimis, 17 éves, szőkés barna hajjal rendelkező nőszemély vagyok. Angelface modell, komoly, néha bolondos, könnyen alkalmazkodó. Imádok rajzolni, énekelni és másokon segíteni. Nagy lelkizős típus vagyok így könnyű velem megnyílni és az érzelmekről beszélni. Bárkit meghallgatok. Türelmes vagyok. Könnyen megbocsájtó és gyakran álmodozó hangulatba esek. Szeretek nosztalgiázni és az egyik a három kívábság közül az lenne, hogy bár átélhetnék minden remek pillanatot amit eddig átéltem. Maximalista vagyok, csupa pozitív felfogással. A dolgokat mindig a jó oldalukról érdemes megközelíteni.

Napló    Átjáró

 
 
People
Indulás: 2011-06-08
 

 

 
 
 
 

 

 
Elhízás

Kis kedvencünk sok örömet okoz nekünk, de a velük való együttélés sok odafigyeléssel és gondolkozással jár. Figyelni kell az elhízásra, akkor is ha egézséges! Sokszor előfordul, hogy a gazdik kényesztetik cicájuk. Ez egyáltalán nem gond akkor ha nem viszik túlzásba! Ez nem azt jelenti hogy a folyamatosan biztosított ennivaló jót tesz kedvencünknek. Ennek következtében a cicák elhíznak! Fontos tudni, hogyan lehet lakásban tartani a cicákat, de azt is hogy a túlzott szeretet nagy kárt tud okozni. Figyelni kell kedvencünk egézségére és boldogságára is egyaránt. Az állatorvosok nap-mint nap találkoznak olyan cicákkal akik elhízásban szenvednek, amely idős korban, betegséggel társulva, már nem minden esetben kezelhető. De mindez elkerülhető ha a felelős gazdi helyesen tartja- és táplálja cicáját. Napi kétszer kell tizta vizet biztosítani az állatnak, ezt többször is ha tejről van szó. Ételt naponta kétszer-háromszor kell adni. Nyáridőben természetesen többször kell lecserélni ivó vizét, legalább háromszor naponta!

 

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!